A térkép nagyításával jól látható a mellékágrendszerben lévő szigetek nevei.

A Duna-folyam szigetközi szakaszának a szabályozását Bodoky Lajos vezetésével a komáromi és pozsonyi folyammérnöki hivatal mérnökei 1870-ben dolgozták ki. A középvíz-szabályozás lényege az volt, hogy a pozsonyi vízmérce 3,0 m-es vízállásának megfelelő középvízre kell elvégezni, és egy főmedret kell kiépíteni. E célból két egymással párhuzamos kőgátat építettek, amelyek koronája az előbb említett középszintben volt. Az új meder szélességét a következőkben állapították meg: Dévénytől Bősig 300 méter, Bőstől Medvéig 325 méter.
Minthogy a szabályozás célja az állandó normális profil kialakítása volt, a meder helyének kijelölésénél nem a sodorvonalat, hanem a meder középvonalát állapították meg. Ettől jobbra és balra kimérték a szabályozási szélesség felét, így kapták a szabályozási vonalakat. Ezek a parthoz viszonyítva háromféle helyzetet foglalhattak el: 1. egybeestek a parttal, ebben az esetben partbiztosítást végeztek; 2. a mederbe kerültek, ekkor párhuzamműveket építettek; 3. a szabályozási vonal száraz terepre jutott. Ez utóbbi esetben új medret kotortak ki. A felső humuszos réteget kubikosok távolították el kézi erővel, a vízszint alatti rétegeket pedig kikotorták. A munkálatokat alulról felfelé haladva tervezték elvégezni. Ezt a tervet azonban lehetetlen volt betartani, mert a Duna rengeteg hordaléka betemette volna a már megépített szakaszt, másrészt ott kellett a munkát megkezdeni, ahol a legrosszabbak voltak a hajózás lehetőségei. Arra is törekedtek, hogy elejét vegyék a jégtorlaszok keletkezésének. Éppen ezért a szabályozandó szakasz közepe táján indították meg a munkálatokat. Bős és Szap között 1886-ban kezdték meg, és Horvátjárfalu és Medve-Szőgye között 1893-1894-ben fejezték be. 1895-1896-ban már csak Szőgye és Dunaradvány között folytak munkák.
Az 1886-1894 között végzett szabályozási munkák méreteiről adnak képet a következő adatok. A kiépített párhuzamművekbe kereken 3,5 millió m³ terméskövet építettek be, amiből 1 millió m³ a dunaalmási, süttői és a dunabogdányi kőbányából, 2,5 millió m³ pedig a dévényi kőbányából került ki. A kőmunkák hossza 154 047 m-t tett ki. Kereken 6 millió m³ földet és kavicsot kotortak ki. A kotrások hossza 35 997 m.
A szabályozás eredménye, hogy a párhuzamművek közé szorított egységes főmeder szépen kialakult, a mellékágak pedig feltöltődtek, az egységes mederben a jégzajlás zavartalanul levonult, jégtorlódás pedig lényegesen ritkábban mutatkozott. A hajózás szempontjából mégsem hozta meg a kívánt eredményeket a szabályozás. A kisvizek számára a meder széles volt, ezért a mederben mozgó zátonyok rakódtak le. Ennek elkerülésére már 1902-től kisvízszabályozó sarkantyúkat építettek; ezek a kisebb munkálatok azután folyamatosan tartottak a múlt század szinte teljes tartama alatt.